Franchise-jog

A franchise a modern, globalizált gazdasági környezetben rendkívül népszerű üzleti modell, amely alapvetően olyan együttműködési megállapodást takar, ahol a franchise-átadó egy rendszert, azon belül is a szellemi alkotások (különösen védjegy), továbbá védett ismeretek használati jogát adja át, a franchise-átvevő pedig az átadott üzleti modell használatára (termékek előállítására, illetve szolgáltatások nyújtására) és díj fizetésére köteles. A franchise jog tehát lényegéből eredően több különféle jogterülethez mutat szorosan kapcsolódást, így a szerződések joga mellett a szellemi alkotások jogához és a versenyjoghoz is.

A franchise modell gazdasági jelentősége, illetve a franchise rendszerek kiépítése és a franchise szerződések megkötése kapcsán felmerülő számos jogi kérdés és kockázat ellenére ugyanakkor a franchise hazai jogi szabályozása még az új Ptk.-ban is meglehetősen szűk körű. A franchise ügyek ellátása, különösen a franchise szerződések elkészítése következésképpen minden esetben nagy körültekintést, jelentős és specifikus tapasztalatot és szakértelmet igényel.

Az SBGK kiterjedt nemzetközi kapcsolatai, a szellemi alkotásokkal és a versenyjoggal kapcsolatos ismeretei és tudása, valamint számos franchise ügyben szerzett speciális tapasztalata alapján a franchise jog és a franchise szerződések bármely aspektusával kapcsolatos kérdések esetén áll mind franchise-ba adó, mind franchise-ba vevő ügyfelei rendelkezésére.

Szolgáltatások

Szektorok

Munkatársak