Az SBGK munkatársai rendszeresen vesznek részt szakmai fórumokon előadóként, kerekasztal-beszélgetések résztvevőiként, valamint szaklapokban és hírlevelekben is publikálnak. Irodánk emellett maga is szervez konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, valamint nemzetközi szimpóziumokat.
A Covid-19 vírus következtében kialakult világméretet öltő járványügyi helyzet számos más vonatkozása mellett kedvezőtlen hatással bír az áldoktorok, hamis gyógyulást ígérő csalók, illetve a védelemmel és gyógyulással kecsegtető termékek piacára is. Tekintettel arra, hogy az egészségügyi szolgáltatások piacán tapasztalt probléma egyáltalán nem újkeletű, a jogi szabályozás is folyamatosan igyekszik a megfelelő eszközökkel fellépni a fogyasztók és a betegek védelme érdekében. Ezt a célt szolgálja a 2020. február 15-én hatályba lépett, kuruzslóellenes törvényként emlegetett törvénymódosító csomag is. Az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők szakértői, dr. Szamosi Katalin és dr. Török Rita járják körül a jogi tudnivalókat.
Tovább >>Adatvédelmi csoportunk tagja, Osztopáni Krisztián 2020. február 27-én előadást tartott a Mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az alapjogokra című konferencián.
Tovább >>A 2020. február 25-én bemutatott kötetben irodánk partnere, dr. Karsay Enikő A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei a szerzői jog szemszögéből címmel publikált tanulmányt.
Tovább >>A Pesti Ügyvéd 2019. decemberi száma összefoglaló írást közölt az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők alapításának 50. évfordulójáról és a 2019-es jubileumi évről.
Tovább >>Kiemelkedő szerep és feladat jutott az SBGK-nak a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület ez évi, őszi konferenciáján.
Tovább >>A 2019. november 4-én megjelent Budapest Business Journalban az SBGK is szerepelt.
Tovább >>Dr. Lukácsi Péter, Ph.D. a European Communities Trade Mark Association (ECTA) meghívottjaként 2019. február 14-én a spanyolországi Alicantéban tartott előadást.
Tovább >>Megjelent a WTR Designs Global Guide 2019-es kiadványa, amelyben az SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők munkatársainak írását is közlik.
Tovább >>Az SBGK Szabadalmi Ügyvivők munkatársainak tollából új cikk jelent meg az Alkotmánybíróság Egységes Szabadalmi Bíróságot érintő határozatáról.
Tovább >>Dr. Lukácsi Péter PH.D. meghívott előadóként vett részt a 2018. október 23-án Alicanteban megrendezésre kerülő EUIPO Trade Mark and Design Education Programmme (ETMD EP) keretében. Kollégánk a formavédjegyek megkülönböztető képességéről adott elő, amely különösképp a játékoknak, valamint az egyéb termékeknek és csomagolásoknak a formájára fókuszált.
Tovább >>