2022. február 6-án elhunyt volt kollégánk, Somlai Mária. Szentpéteri Ádám szavaival búcsúzunk Tőle.
Ahogy mindnyájan neveztük, Marcsi, Irodánk egyik ősi alapítója, Somlai Tibor leánya volt. Az 1896-ban szabadalmi ügyvivőnek kinevezett Nagyapja által alapított családi vállalkozás hagyományait követve, az ELTE vegyészkarán szerzett diplomát, miközben már tanulmányai során is segített Édesapjának, Somlai Tibornak az iroda vitelében. Diplomája megszerzését követően először néhány évig, mint kutatóvegyész dolgozott, majd 1977-ben lépett be az SBGK jogelődje, a Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség alkalmazásába. 1984-ben tette le a szabadalmi ügyvivői vizsgát, majd 1991-től jelenlegi Irodánk alapító tagjaként dolgozott.
Munkájában minden tekintetben a Somlai család hagyományait követte: jellemző volt rá a végtelenül precíz és kötelességtudó ügyintézés. Munkája során minden esetben a tisztesség volt irányadó, szabadalmi ügyvivői kollégái és munkatársai elismerték, szerették.
Mindenekelőtt pedig szerető családanya volt: összetartotta családját, gyermekeit és unokáit, gondoskodott róluk még betegsége alatt is.
2015-ben vonult nyugdíjba, attól kezdve kizárólag családjának élt, kedves munkatársaival azonban továbbra is kapcsolatban volt. Hiányzott nekünk folytonos kedvessége és nevetése.
Elhunytával megszűnt a szabadalmi ügyvivői hivatás és a Somlai család több mint 120 éves kapcsolata.
Emlékét szeretettel őrizzük.