2021. november 4-én és 5-én zajlott a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) szokásos őszi konferenciája "Aktuális kérdések a szellemi tulajdon védelem területén 2021" címmel. Az idei évben a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel rendezvény lebonyolítására hibrid formában került sor.
Irodánk munkatársai közül többen is képviseltették magukat a programon. Dr. Lukácsi Péter, mint a szervezet egyik alelnöke köszöntette a résztvevőket, Dr. Karsay Enikő "Az AIPPI 2021-es határozatainak ismertetése (védjegy, formatervezési mintaoltalom)" szekció előadójaként a közrendbe vagy közerkölcsbe ütköző védjegyek lajstromozhatóságára vonatkozóan meghozott Q277-SGL-TM-2020 számú határozatot és a meghozatalát megelőzően a magyar munkacsoport tevékenységét ismertette, Dr. György Ádám pedig a "Case law update – szabadalmi jog: A Londoni Megállapodás – az ideiglenes intézkedés kizártsága teljes magyar fordítás hiányában" című prezentációjával képviseltette magát.
Az SBGK és munkatársai továbbra is aktív tagjai a MIE Egyesületnek, amelynek következő konferenciájára 2022. tavaszán kerül sor.
Az egyesülettel kapcsolatos bővebb információkat itt talál.