A magyar IP piac legerősebb irodája az SBGK

A 2021. július elején publikált IAM Patent 1000 kiadvány a magyarországi irodák közül, az SBGK-t mind a szabadalmak megszerzésével és érvényesítésével, mind a szabadalmi perekkel kapcsolatban a legjobb minősítéssel látta el, és a hazai irodák közül egyedüliként összesen hét munkatársunkat nevesítette mint szakterülete kimagasló képviselőjét. Irodánk értékelése nemcsak büszkeséggel tölt el minket, de a részben ügyfeleink által adott visszajelzések alapján készült rangsorolás megerősíti abbéli meggyőződésünket, hogy mindig minden körülmények között messzemenően ügyfeleink érdekeit képvisejük, akik ezt bizalmukkal és elismerésükkel hálálják meg.

Az idei évi értékelés szerint:

Az SBGK szellemi tulajdonjogi praxisában dolgozó, az IP jogok megszerzésével és érvényesítésével, valamint a peres eljárásokkal foglalkozó szakemberek közötti zökkenőmentes együttműködés az irodát a magyar IP-szcéna legfelső szintjére emelte. A sokrétű szakértelemmel rendelkező tehetséges kollégák tudása a "nehézsúlyú" ipari szereplők sokaságát vonzotta ügyfélként, a peres eljárások résztvevői pedig üzleti céljaik minden körülmények közötti érvényesítésére számíthatnak, azok folyamatos szem előtt tartásával.

A nemperes eljárási csoportból kiemelkedik a vegyészmérnök végzettségű Szentpéteri Zsolt, aki gyakorlott szemmel - szokásos szabadalmi ügyvivő tanácsadói munkája mellett - bonyolult vitás eljárásokban is eljár, legutóbb például a Sumi Agro Hungary oldalán, amely eljárásban erőfeszítései eredményeként egy kritikus szabadalmat sikerült érvényre juttatnia. Munkája mellett, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara alelnökeként is tevékenykedik.

A mechanikai és gépészeti területet felügyelő Mészárosné Dónusz Katalin munkáját, amely nemzeti, európai és PCT szabadalmi eljárásokban való közreműködést is magában foglal csak, mint kifogástalant lehet értékelni. A nemzetközi színtéren szerezett tudása és know-how-ja felbecsülhetetlen értékűnek bizonyul a helyi ügyfelek számára nyújtott tanácsadás során is, különösen, amikor azokat külföldi piacra lépéssel kapcsolatban segíti.

Nemrégiben csatlakozott az SBGK Irodájához szabadalmi ügyvivőként Farkas Szabolcs. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában eltöltött 20 éves szakmai munkája eredményeképpen - amelynek utolsó időszakában már műszaki elnökhelyettesként működött - egyedülálló és mély tudást tudott az iroda életébe hozni, különösen az élettudományi területekről kikerülő ügyfelei nagy örömére; nemrég például a Novartist segítette egy a Hivatal előtti eljárásban.

„Az ország egyik legjobb és legtapasztaltabb ügyvédje”, mondták Dr. Szamosi Katalinról, aki kimagasló elismerésnek örvend Magyarországon és külföldön egyaránt. Gyakran fordul meg a Legfelsőbb Bíróságon - többek között - világszerte elismert gyógyszergyártókkal kapcsolatos eljárásokban, amelyekben ékesszólóan megfogalmazott okos érveléssel hívta fel magára a figyelmet.

Az SBGK kitartó munkatársai Dr. Lukácsi Péter és Dr. György Ádám is, akik soha nem rémülnek meg attól sem, ha nyomás alatt kell teljesíteniük. Az ügyvéd páros jelenleg például az Exeltis képviseletében jár el, amely ügyet az Európai Unió Bírósága tárgyal.

A csapat Dr. Sasvári Gabriellával teljes, aki az IP területen végzett munkájával szintén helyet szerzett magának ezen a listán.