Osztopáni Krisztián előadása a sütik alkalmazásával kapcsolatban

Adatvédelmi csoportunk tagja, Dr. Osztopáni Krisztián 2020. február 27-én előadást tartott a "Mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az alapjogokra" című konferencián. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete, az Alkotmánybíróság, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által szervezett konferencia a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazásának társadalmi hatását az alapjogok érvényesülése szempontjából járta körül. Krisztián az előadásában néhány, a közelmúltban nyilvánosságra hozott jogeseten keresztül bemutatta a sütik alkalmazásával kapcsolatos adatvédelmi követelményeket, illetve röviden összefoglalta az ePrivacy rendelet tervezetének néhány fontosabb rendelkezését.

Az előadás diasora ezen a linken keresztül letölthető.