Az SBGK nyolc munkatársa a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja

Az emberi erőforrások miniszterével egyetértésben Dr. Varga Judit, igazságügyi miniszter a Szerzői Jogi Szakértő Testület (SzJSzT) tagjává nevezte ki irodánk több munkatársát. A 2020. augusztus 1. és 2025. július 31. közötti időszakban a Testület tagjaként tevékenykedik, Dr. Szamosi Katalin, az SBGK elnöke, Dr. György András, Dr. György Ádám, Dr. Karsay Enikő és Dr. Lukácsi Péter, ügyvéd partnerek, valamint Dr. Köteles Zoltán, Mák András és Mészárosné Dónusz Katalin szabadalmi ügyvivő partnerek.

Az SzJSzT elsősorban a szerzői jogi jogvitás ügyekben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok megkeresésére, illetve a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben peren kívüli megbízás alapján jár el.

A testület tagjait az igazságügyért felelős miniszter a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben ötéves időtartamra nevezi ki. A Testület valamennyi tagja kivétel nélkül magas szerzői jogi szakértelemmel vagy alkotói, előadóművészi területeken szakismerettel rendelkező személyekből áll.